Zalakaros - fürdő sétány

Aki mostanában jár majd a népszerű dunántúli fürdőhelyen, Zalakaroson, vélhetően el sem tudja téveszteni a fürdőhöz vezető utat. Elég, ha a Termál úti sétányon csak a Semmelrock térköveiből kirakott hullámokat követi, és perceken belül már lubickolhat is.

Sólyomvári GyörgyAz érdem ezúttal Sólyomvári Györgyé, aki a nagykanizsai – kert- és úttervezéssel foglalkozó – Yméon Bt. mérnök ügyvezetője. Korábban a zalakarosi Fő teret újítottuk fel, a parkolóival együtt, most pedig ennek folytatásaként a fürdő melletti – Termál úti – sétányt alakítottuk ki – válaszolta kérdésemre Sólyomvári György, a terület felújításának tervezője.

  • A funkcionális és szépítészeti beavatkozáshoz milyen szempontok alapján választott anyagokat?
    A pályázati igényben az önkormányzat részéről az szerepelt, hogy a sétánynak valami olyan egyedi kialakítása készüljön el, amely összetéveszthetetlenül jellemző Zalakarosra. Mivel már korábban dolgoztam a Semmelrock Naturo elnevezésű kövével, tudtam, hogy az kiválóan alkalmas az egyedi elképzelések megvalósítására.
  • Milyen lehet az a kidolgozás, amely a városra jellemző?
    Próbáltunk a fürdőváros jelleget hullámokkal visszahozni, ezért a mintát úgy alakítottuk ki, hogy hullámokat imitáljon.
     
  • Gyakran dolgozik a Semmelrock termékeivel?
    Amikor lehet, akkor igen. Egyrészt a minősége miatt, másrészt, mert mindig van valami újdonság a kínálatukban, amely érdekes lehet. A nagy választék miatt mindig találni olyat, amely az adott munkához – minőségben és megjelenésben – a leginkább felhasználható. Ezen a területen most mintegy 2400-2500 négyzetméternyi területre helyeztünk el Semmelrock köveket.
     
  • A munka befejeztével a megrendelő város elégedetten nyugtázta a végeredményt?
    Hivatalos véleményt még nem hallottam, de tudomásom szerint az üdülővendégek közül sokan elismerően nyilatkoztak. Ez azért érdekes, mert voltaképpen ez a város legforgalmasabb gyalogútja, amelyen naponta nagyon sokan igyekeznek a fürdőt megközelíteni.
     
  • Dolgozik most máshol is Semmelrock térkővel?
    A cégem székhelye ugyan Nagykanizsa, de én inkább zalai tervezőnek tartom magam. Ezért aztán most Zalaegerszegen, a város szívében lévő Kazinczy tér felújításában veszek részt, amely egy korábban megkezdett program folytatása, illetve egy leendő program része. A cél a belváros – elkerülő utakkal való – élhetőbbé tétele, ahol már vannak és a tervek szerint ismét megjelennek majd a Semmelrock térkövei.