Szombathely Fő tér

Szombathely városa és a tervező Mangliár Építész Kft. „A Fő tér felújítása” című pályázatával nyerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság és a műemlékvédelemmel foglalkozó ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által idén megalapított Közterületmegújítási nívódíját. A tér felújítása kapcsán Mangliár László építészmérnököt a díszburkolatként használt Semmelrock térkövekről is kérdeztem.

  • Mangliár LászlóMindenekelőtt engedje meg, hogy idézzek a nívódíj odaítélésének indoklásából. „A szombathelyi Fő tér építészetileg és használhatóságát tekintve messze túlhaladja azt az elvárást, ami egy térrel kapcsolatos, igazi közösségi térré, agorává vált”. Elismerő szavak, amelyeket nyilvánvalóan nagy munkával érdemeltek ki…
    2006-ban készült el a szombathelyi Fő tér felújítása, vagyis az 1980-as években – az országban szinte elsőként – kialakított gyalogos övezet felújítása és kiterjesztése a Savaria tér és a Bejczy Imre utca irányában. A felújítás legfőbb célja egy a korábbinál jobban használható, egységes megjelenésű térsor létrehozása volt. A tervezést nagymértékben segítette a tér fejlődéstörténetének vizsgálata.
     
  • A korábbiakhoz képest mennyiben változott meg a tér képe? 
    Az új kialakítással a korábbinál szélesebb közlekedő sávok és kitelepülési felületek jöttek létre, javult az átláthatóság és az átjárhatóság. A 2000-ben eredeti helyére visszahelyezett Szentháromság szobor körül egy új, 30x75 méteres rendezvény teret alakítottunk ki, amelyet négyzethálós sárga gránit csíkokkal díszített szürke gránit kiskockakő burkolattal láttunk el. A korábbi szétdarabolt zöldfelületek helyett a tér háromszögletű részének közepén padokkal ellátott pihenőterület létesült, súlypontjában egy új szökőkúttal. A pihenő részt is – a rendezvénytérihez hasonló – gránit kiskockakő burkolat keretezi, és ilyen díszburkolat került a városháza előtti részre valamint a Savaria téren lévő szökőkút köré is. A lángolt járófelületű, két oldalán vágott, négy oldalán hasított gránit kiskockakővel hangsúlyozott felületeket gránit koptatóréteggel ellátott Semmelrock La Linia térburkoló kővel ellátott felületek veszi körül. A különböző méretű, külön Szombathelyre három féle világosszürke árnyalatban legyártott térkövekből szabálytalan/vegyes rakásban lerakott, semleges megjelenésű beton térkő burkolat jól illik mind az antracit színű természetes kő díszburkolathoz, mind a térfalat alkotó eklektikus épületekhez. Teljesen megújult tér közvilágítása, bútorzata és vízelvezetése, amely a gránit kiskockakő burkolatú felületeket szegélyező folyókákkal történik. A tér északi és a nyugati oldalán meglévő fasorok megmaradtak, a déli oldalon pedig új fasor létesült. A fákat alsó megvilágítással láttuk el. A zöldfelületek határán íves gránit tömbkő támfalak épültek, melyekre támlás padok kerültek. A zöldfelületeken átfutó gránit rácsozat közötti mezők intenzív növénykiültetést kaptak, ahol gyepfelület, egy- és többnyári kiültetés is helyet kapott. A csatlakozó területetek – a Savaria tér és a Bejczy Imre utca – is hasonló színvonalon lettek felújítva. A tér felújításában Takács András okleveles építészmérnök és Pintér Gábor okleveles táj- és kertészmérnök voltak az alkotótársaim.
     
  • Szombathelyi cégként kizárólag a városban dolgoznak?
    Nem, hiszen a szombathelyi siker nyomán Kőszegen és Celldömölkön is vannak hasonló  munkáink, ahol – a természetes kövek mellett – a Semmelrock térköveit használjuk.
     
  • A Semmelrock termékeit elsődleges anyagokként használják, vagy mindig az adott feladatokhoz választanak – márkától függetlenül – anyagokat?
    A Fő téren a természetes kőburkolat köré mindenképpen egy olyan térkő burkolatot kerestünk, amely színében illik ahhoz, semleges hatású, mintamentes, ugyanakkor mégsem unalmas. Volt a Semmelrocktól egy keményfedeles német nyelvű könyvünk, amely megvalósult beruházások képeit tartalmazta, és ebben a könyvben találtunk egy jó példát ehhez. Ez alapján választottuk ezt a követ, amit aztán Szombathelyre egyedileg kellett legyártani, mert az eredetileg egyszínű követ – a nagy felület miatt – a szürke három árnyalatában álmodtuk meg. A kérésünknek a Semmelrock gond nélkül eleget tett, többszöri próbagyártás során azokat az árnyalatokat keverték ki nekünk, amelyekre szükségünk volt. Másrészt nagyon sokat számít a jó minőség. A Fő tér folytatásaként most készült el a Király, a Kőszegi és a Szent Márton utca felújítása is, ahova – a letárolt receptura alapján – újra legyártották az egyedi színű köveket. Gyorsan és jó minőségben szállították a térköveket.  Megterveztük a II. Rákóczi Ferenc utca felújítását is, ahol szintén a Semmelrock termékeit használjuk.

 

Helyszín:
Szombathely Fő tér, Savaria tér és Bejczy Imre utca területe

Megbízó:
Szombathely M. J. V. Önkormányzata

Tervező:
Mangliár László, Takács András,
Pintér Gábor (Mangliár Építész Kft.)

Kivitelező:
Colas Dunántúl Zrt.

Átadás:
2006. augusztus 18.

Beépített Semmelrock termékek:

  • Felület: 16.000 m2
  • Termék: La Linia - lávaszürke egyedi árnyalat