Gyula beváros

Gyula lakossága 2008 óta gyönyörködhet a megújult Kossuth térben és belvárosban, amelynek harmonikus látványa nem kis részben a Semmelrock térköveinek is köszönhető. Az említett városrész rehabilitációjának vezető tervezőjével, a generálkivitelező Panda Pont Kft. munkatársával, Andaházy Lászlóval a projekt előzményeiről és a kivitelezésben használt anyagokról beszélgettem.

Andaházy LászlóGyula lakossága 2008 óta gyönyörködhet a megújult Kossuth térben és belvárosban, amelynek harmonikus látványa nem kis részben
a Semmelrock térköveinek is köszönhető.

Az említett városrész rehabilitációjának vezető tervezőjével, a generál-kivitelező Panda Pont Kft. munkatársával, Andaházy Lászlóval a projekt előzményeiről és a kivitelezésben használt anyagokról beszélgettem.

Még 2000-ben írtak ki egy országos nyílt ötletpályázatot a szóban forgó terület rehabilitációjára, amelyet aztán mindenféle közbeszerzési és egyéb eljárás során terveztük meg engedélyezési, kivitelezési szinten. Sajnos ezt követően néhány évig Csipkerózsika álmát aludta a projekt, ám amikor bejöttek az uniós források, a város pályázott és nyert, így megkezdődhetett a munka.
 

  • Amikor egy ilyen feladatra készülnek, nyilván terepszemlére lemennek a helyszínre. Ilyenkor – tervezőként – már „beleálmodja” például a Semmelrock követ a környezetbe?
    Nálunk a burkolatarchitektúra kiemelt tervezési feladat, amelynek során sok mindent kell együtt kezelni. Természetesen nemcsak a követ, hanem magát a nagy koncepciót is szem előtt kell tartani, illetve az odakerülő tárgyaknak is összhangban kell lenniük a megvalósítandó térrel. A természetes kövek mellett ennek megfelelően választjuk ki, mondjuk, a Semmelrock szortimentjéből az adott követ.
     
  • Nyilván nagyon sok gyártó, sokféle térkövét ismeri. Miért éppen a Semmelrock kínálatából választottak?
    Ahhoz az arculathoz, amelyet megjelenítünk a munkáinkban, ezek a kövek állnak a legközelebb. Struktúrájukban, felületképzésükben, minőségükben ezek felelnek meg a legjobban. Ebben a projektben a Pastella és az Il Campo fantázianevű köveket alkalmaztuk legfőképpen, amelyek mintegy 17 ezer négyzetméteren mindenféle színben és formában megjelentek a kivitelezésben.
     
  • Könnyű volt ezekkel a térkövekkel dolgozni?
    Ezek a termékek jól használhatók, a projekthez kapcsolódóan a kiválasztásuknál fontos volt, hogy egyszerre jelenjen meg a visszafogott eleganciájú térkő és a határozott stílusú, karakteres, különleges struktúrájú felület. Emellett a méretek is nagyon jól kombinálhatók egymással.
     
  • Ez a projekt 2008-ban valósult meg. Azóta járt arra?
    Igen, folyamatosan figyelemmel kísérjük a projektet. Hála istennek, a város üzemeltetése az építésnél is nagy figyelmet fordított a munka minőségére, és a fenntartásnál is láthatóan körültekintően bánnak a területtel, amely így a mai napig megőrizte a szépségét.

 

 

Helyszín:
Gyula, Kossuth tér és belváros rehabilitációja

Megbízó:
Gyula Város Önkormányzata

Tervező:
Panda Pont Mérnöki Iroda Kft.

Kivitelező:
Hódút Kft.

Átadás:
2006 

Beépített Semmelrock termékek:

  • Felület: 17.000 m²
  • Termék: Pastella, Il Campo