Legutóbb II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor jártam Máriapócson, ahol a templom előtt tér már akkor megragadott. Ám 2008-ban a helyi önkormányzat – az 50 millió forintig terjedő város rehabilitációs program keretében – hozzálátott a templom előtti köztér megújításához.
A tér tervezéséről és a kivitelezés egyes állomásairól Lipcsei Ágnes kerttervező mérnökkel, a tervezői munkákat végző Mundus Viridis Kft. tulajdonosával beszélgettem.
A beruházást két ütemre kellett bontani, és már az első ütem megvalósulásakor egy nagyon szigorú költségvetéssel kellett szembenéznünk. Tehát azt tudtuk megvalósítani, amely munkákra egy korábban beadott és elfogadott költségvetés vonatkozott.
- Magyarul, nem szárnyalhatott szabadon a fantáziájuk…
Nem egészen. Ez a beruházás most, azaz 2010-ben fejeződik be a második ütemmel, amely szintén támogatást nyert. Ennek nyilvánvalóan meg kell valósulnia ahhoz, hogy a beruházás komplett egész lehessen, és mindenki elégedetten szemlélhesse.
- A Semmelrockról tudjuk, hogy termékei nem tartoznak a legolcsóbbak közé. Mégis belefért a szűkös költségvetésbe?
Azért olyan felemás most a beruházás, mert az első ütemben gyakorlatilag csak a burkolatok, az új díszvilágítási rendszernek egy része és némi bútorozás valósult meg. Kapcsolódó zöldfelület rekonstrukció nagyon minimális mértékben történt, és a főtérhez kapcsolódó sétányrendszer sem valósult meg, holott összességében a kép úgy lenne teljes egész. Pontosan azért valósulhatott meg első ütemben az, ami megvalósult, mert szinte az egész forrást burkolatépítésre, nagyon kevés elektromos munkára, illetve berendezésre költöttük. Mindez persze annak a következménye, hogy a pályázat megkötötte a lehetőségeinket.
- Gyakran használják a Semmelrock termékeit?
Én két dolog miatt használom nagyon gyakran. Szerintem kiváló minőséget produkálnak a műkő termékeket gyártó cégek palettáján, de azok szerint is a legjobb velük dolgozni, akik – úgymond – egész nap térdelnek a térkő elemek mellett a lerakás során. Nehéz kitartani a termék mellett csupán a minőségre hivatkozva, hiszen más gyártók produktumai gyakran listaáron is olcsóbb termékek, ráadásul elképesztő az a kedvezmény, amelyet a kivitelezőknek ajánlani tudnak az adott beruházásnál megrendelt volumen, vagy az adott cég által éves viszonylatban felhasznált termékek mennyisége függvényében. Ma a közbeszerzések során semmi más nem számít csak az ár ... akár hogy csűrjük, csavarjuk a kiírásokat. Minőségi érveket hangoztatni árral szemben - minden értelemben - egyszeri beruházásoknál szinte nevetség tárgya. Gyakran tehát nem egyszerű kiállni egy-egy betervezett termék mellett, de ha sikerül az eredmény eddig mindig meggyőzőre sikeredett - azaz érdemes volt.
Helyszín:
Máriapócs
Megbízó:
Máriapócs Város Önkormányzata
Tervező:
Lipcsei Ágnes (Mundus Viridis Kft.)
Kivitelező:
Közmű Generál Kft.
Átadás:
2009-2010
Beépített Semmelrock termékek:
- Felület: 4.500 m2
- Termék: Castello Antico - zöld-fekete és homok