Terméktájékoztató és tisztítási tanácsok

Szín és felület

Termékeinket természetes anyagokból: színes kőzúzalék, kavics, homok, cement, víz, esetenként színezék állítjuk elő. Minden beton alapanyagú termék ennekmegfelelően természetesen viselkedik. Szín és szerkezeti különbségek előfordulhatnak, ezek a gyártás során technikailag nem elkerülhetők. Így a különböző gyártási idejű termékeknél az adott termékcsaládon belül is enyhe színeltérés jelentkezhet. Az átmenetesen színezett (pl. vörös-barna) termékeink a világosabból a sötétebb színbe átmenő árnyalatokat jelent. A raklapon belül az egyes árnyalatok nem azonos mennyiségben fordulnak elő.
Ezek azonban nem befolyásolják a termékek minőségi jellemzőit, használati értékét inkább a burkolat természetes jellegét hangsúlyozzák.
A használat során és az időjárás befolyásának köszönhetően a termék színe és felületi struktúrája megváltozhat. A burkolás után az esetleges kezdeti különbségek idővel eltűnnek.
Kérjük vegye figyelembe, hogy ez a hatás felerősödik, ha a termékek egy része fedett helyen van, másik része pedig ki van téve az időjárás hatásának.
Az attraktív színjáték és az egységes felület eléréséhez a burkolás során ügyelni kell arra, hogy az azonos szállításból származó termékeket egyszerre több megbontott raklapról keverve, a felbeton részével felfelé kell fektetni. Kérjük, azt is vegye figyelembe, hogy a kiállított beton termék minták elsősorban tájékoztató jellegűek és céljuk, hogy az Ön döntését megkönnyítsék. A termékek közötti szín- és felületi különbségek elkerülhetetlenek. Ez azonban nem befolyásolja betontermékeink használhatóságát és ezért ezt nem is fogadjuk el reklamációs okként.
A természetes alapanyagok használata miatt a színváltoztatás jogát fenntartjuk!

Termék minőség

Termékeinket az MSZ EN 1338; MSZ EN 1339; MSZ EN 1340 termékszabvá-nyok követelményeinek megfelelő minőségben gyártjuk és azokra a törvényben előírt garanciát vállaljuk.
A szabványok tartalmaznak többek között a méretekre vonatkozó előírásokat: Szélesség, hosszúság: névleges ± 2 mm; Vastagság: névleges ± 3 mm. Ezek az eltérések nem okoznak hibát.
A Semmelrock garantálja valamennyi termékének olvasztó só- és fagyállóságát – az MSZ EN 1338, 1339 és 1340 sz. szabványok előírásainak megfelelően.
Vegyszeres tisztítás esetén csak olyan olvasztószerek alkalmazhatók, amelyek betonanyagoknál megengedettek (pl. NaCl-bázisúak).
A szulfáttartalmú és egyéb hatóanyagokat tartalmazó olvasztószerek betonanyagaink károsodását okozhatják. Termékeinket az ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszer szerinti ellenőrzés mellett gyártjuk.
Fenntartjuk annak jogát, hogy a technológia fejlesztésével összefüggésben, termékválasztékunkat vagy egyes termékünket, azok valamely jellemzőjét megváltoztassuk.

Tájékoztató Bradstone termékeinkkel kapcsolatosan

A Bradstone termékek hagyományos, kézi technikával készülnek. A burkolás után a használat és az időjárás hatására a termék eredeti színe kissé megváltozik, természetes patina képződik a felületen, mely a burkolat végleges kinézetét adja.A struktúrált felület miatt az egyes lapok között az enyhe magassági méret különbségek szándékosak, ezek kölcsönöznek a terméknek egyedi megjelenést. Fugázó anyag használatakor vigyázni kell, hogy a fugázás csak a fugák mentén történjen. A felesleges fugázó anyagot a felületről azonnal el kell távolítani. A Bradstone lapok fugázásához egy komponensű fugázó anyag használatát javasoljuk (lásd Kiegészítők).

Mészkivirágzás

Mészkivirágzás

A betontermékeken képződő világos foltok vagy szürke fátyolszerű képződmények az ún. mészkivirágzások. Ezek műszakilag elkerülhetetlenek és az időjárástól és a használattól függően hol gyengébben, hol erősebben jelennek meg. Ezek a kivirágzások a beton lassú szilárdulása során jönnek létre. A cementből folyamatosan mészhidrát szabadul fel, amelyet az esővíz vagy a lecsapódó nedvesség a felületre szállít, kiszáradás után azon lecsapódik. Az időjárási és környezeti hatások következtében oldható sóvá alakul és ez természetes módon a lerakást követően 1-2 éven belül eltűnik.
A kivirágzás tehát csak átmeneti jelenség.
Ez a kivirágzás okozhatja a színezett burkolókő kivilágosodását, ami nem valódi kifakulás. A kivirágzás műszakilag elkerülhetetlen, de a termék műszaki jellemzőit és használati értékét nem befolyásolják, ezért ez nem minősül minőségi hibának. A kivirágzások megakadályozása céljából nagyon fontos, hogy a kivitelezés során a beépítésre vonatkozó útügyi előírásokat (E-UT 06.-03.42), különösen az ágyazati és fugázó anyagokminőségét, vízben kioldódó anyagmentességét, a megfelelő lejtések és vízelvezetések kialakítását betartsuk.
Amennyiben ez a felület optikai hatását rontja, akkor egy speciális savtartalmú készítménnyel a felületet meg lehet tisztítani (pl. Mészkő és cementfátyol eltávolító). A kivirágzás természetes folyamat és sok betonterméken előfordul. A Semmelrock termékek minőségét a kivirágzás nem befolyásolja, ezért ezeket az eseteket nem is tudjuk reklamációs okként elfogadni. Termékeink jelentős része hidrofobizált, ezáltal a kivirágzás veszélyének lehetőségét a minimális szintre

Elszíneződések

Elszórtan előfordulhat, hogy az időjárás hatására sárgás vagy barnás elszíneződés jelenik meg a termékeken. Mivel ez álalunk nem befolyásolható okokra vezethető vissza, ezért az ilyen jellegű elszíneződések sem adhatnak okot reklamációra.

Szélek töredezése

Térkövek, lapok és hasonló termékek esetén, melyek túlságosan szűk fugával kerültek lerakásra, vagy a felépítmény nem elég teherbíró, előfordulhat, hogy már a bevibrálás során is olyan nagy erőbehatás érheti a terméket, melyet a nagy értékű betonok sem bírnak ki és a termékek széle letöredezhet. Ez nem a termék hibáját jelenti, hanem a burkolatkészítés hiányosságait. A burkolatot az útügyi előírásban leírtaknak megfelelően kell elkészíteni. Lapjaink csak a javasolt fugával építhetők be (minimum 5 mm).

Reklamáció

A terméket az átvételkor és a beépítés előtt kell szemrevételezni. Ha hiányosság mutatkozik, akkor azt még a termék beépítése előtt kell jelezni. Színeltérésre és méreteltérésre vonatkozó reklamációt csak beépítés előtt fogadunk el, a felszedés és újrarakás költségeit nem vállaljuk. Megalapozott reklamáció esetén kizárólag az általunk gyártott terméket cseréljük ki. A burkolatkészítés költségeit nem tudjuk viselni. Meg nem alapozott reklamáció esetén a többletköltséget a vevőnek kiszámlázzuk.

Antikolt termékek

Az antikolt termékeknél (koptatott térkő) előfordul, hogy a termékből nagyobb darabok hiányoznak. A melírozás a gyártás során véletlenszerűen létrejövő árnyalatokat jelent, az egyes árnyalatok a raklapon belül nem azonosmennyiségben fordulnak elő. A burkolás után és a használat során is előfordulhatnak még letörések. A szállítás után a terméken található nagy mennyiségű por idővel és az időjárás hatására eltűnik.

Karbantartási útmutató

Ezen tulajdonságok megőrzése érdekében javasoljuk az elkészült burkolatokkal való „törődést”, ápolást. A használat során különböző környezeti hatások érhetik a felületet (lehullott levelek, étkezési maradékok, eső, víz és légszennyező anyagok rátapadása, stb.) amelyeket időről-időre, a felületről el kell távolítani, le kell tisztítani.

Semmelrock Protect®

A Semmelrock Protect® bevonat segít abban, hogy a burkolat mindig ápolt hatást keltsen. A már említett terméktulajdonságok, ill. a speciálisan kifejlesztett Semmelrock Protect® bevonat hatására sem lesz a térkő sérthetetlen.

Semmelrock Premium Protect®

A Semmelrock Premium Protect® bevonat kimondottan makacs szennyeződésnek kitett felületek védelmére lett kifejlesztve. A termék jól védi a felületet a rászáradt anyagok, cigarettacsikk vagy rágógumi által okozott szennyeződéstől és maradandó károsodástól. A már említett terméktulajdonságok, ill. a speciálisan kifejlesztett Semmelrock Premium Protect® bevonat hatására sem lesz a térkő teljesen sérthetetlen. A burkolat első alkalommal, elkészítése után leghamarabb 2-3 hónap elteltével tisztítható.
A tisztítás végezhető mechanikus tisztító berendezésekkel – kefe, seprőgép, nagynyomású mosó – de a fugákból esetlegesen „kimosott” fugaanyagot feltétlenül pótolni kell.
A tisztítás elvégezhető vegyszerek alkalmazásával is, de csak olyan anyagok használhatók, amelyek nem lépnek reakcióba a beton alkotóelemeivel. Az anyagok használatánál az alkalmazási útmutatót maradéktalanul be kell tartani. Javasoljuk, hogy a Semmelrock Térkő alaptisztítószerét alkalmazzák.
Erősen szennyezett felületek esetén a tisztítási folyamatot egymás után többször meg lehet ismételni, a tisztítószerek maradványait minden esetben vízzel el kell távolítani.
A beton felületeken alkalmanként világos foltok vagy fátyol jelentkezik, amelyek un. kivirágzások.
A kivirágzás műszakilag elkerülhetetlen, de a termék műszaki jellemzőit és használati értékét nem befolyásolják, ezért ez nem minősül minőségi hibának. Ez csak átmeneti jelenség, az időjárás és a környezeti hatások következtében természetes módon a lerakást követően 1-2 éven belül eltűnik. Eltüntetése lehetséges kemény kefével, majd bő vízzel való öblítéssel, amelyet általában többször meg kell ismételni. Különleges esetekben ajánljuk a Semmelrock Mész és cementfátyol eltávolító szer alkalmazását.

A burkolatok karbantartása téli időszakban

A beton felületeket az első évben hó-, vagy jégolvasztó sózással nem szabad takarítani, csak ha a betont impregnálással megvédték (Semmelrock Prémium Protect és Protect bevonatos termékek).

Csúszásmentesítésre (jég és hó mentesítésre) alkalmazhatók a szokásos Nátrium-klorid és egyéb klorid tartalmú szerek, kivéve a Magnézium-klorid tartalmú szerek, mert ezek károsíthatják a beton felületét. A csúszásmentesítés növelésére az olvasztó szerek homokkal való keverése ajánlott. Az olvasztó anyagokat nem szabad durvára őrölve nagy szemnagyságban a felületre juttatni, hanem oldatban vagy kisebb szemnagyságra őrölve. Az olvasztószereket lehetőleg a csapadék hullásának kezdetekor (vagy előtte) kell kiszórni olyan mennyiségben, amely az olvasztáshoz feltétlenül szükséges. A kásás hó- és jégolvadékot mechanikai eszközökkel – gumivágó élű hóekékkel, seprőgépekkelkell eltávolítani, a vízlefolyás útját biztosítva.

• A szennyeződéseket a felületről mielőbb el kell távolítani annak érdekében, hogy a felületet megóvjuk a maradandó sérülésektől. Ezeket a károsodásokat elsősorban vegyi anyagok okozzák, olyan vegyi folyamatok, mint pl. a fonnyadt levelek vagy vörösbor által okozott foltok.
• A makacs szennyeződést vízzel, vagy a Semmelrock lap- és kőtisztító szerrel, vagy a Semmelrock felületápolóval és egy puha dörzskefével próbálja meg eltávolítani (pl. gyökérkefe, vagy polypropilen kefe). Figyelem: a tisztító szert hígítani kell és egy kisebb felüten próbatisztítást kell végezni.
• A száraz lomb, föld vagy por eltávolításához puha seprűt használjon (pl. lószőr).
• Kerülje a koncentrált vagy hígított savak és lúgok, súrolószerek vagy hagyományos háztartási tisztító szerek használatát. Helyettük használjon Semmelrock tisztító szereket. Nagynyomású mosó használata is károsíthatja a felületet. Alapvető szabály: tisztítás előtt mindig végezzen egy kisebb felületen próbatisztítást.
• Acélgereblye vagy acélból készült lapát használata nem ajánlott, mert mechanikai sérülések keletkezhetnek a burkolaton.
• Kerülje a gőztisztító és a magas nyomású tisztító használatát.
• Nem túl régi, makacs szennyeződés esetén az érintett felületet tisztítsa meg vízzel vagy Semmelrock lap és kőtisztítóval.
• Kerüljön mindenféle koncentrált, ill. részben oldott vegyi tisztító szer, mint pl. sav vagy lúg használatát.
• Kerülje az acélból készült kerti eszközök használatát.

Információ kérése
  • SEMMELROCK
    STEIN+DESIGN
    BURKOLATKŐ Kft.

    H-2364 Ócsa
    Bajcsy-Zsilinszky út 108.
    Tel. +36 29 / 578 - 112
    Fax +36 29 / 578 - 130
    Email